3 hazugság, amely hozzáláncol bennünket a bűntudathoz és a
szégyenhez
A bűntudat és a szégyen
olyan bonyolult érzések, amelyek rengeteg szükségtelen szenvedést hoznak létre.
Mivel majdnem teljesen ugyanúgy működnek bennünk, a szégyen és bűntudat
általában egy összetett egészet alkotnak.
Nagyon sok
félreértés van a bűntudattal és a szégyennel kapcsolatban. Ezek közül nagyon
sokat azok tartanak fenn, akik arra próbálják meg használni ezeket az
érzéseket, hogy a hatalmukban tartsanak és feltartóztassanak minket. Nem fogom
megnevezni azokat, akik ezt teszik velünk, de ha megvizsgálod az életedet,
nagyon nyilvánvalóvá válik a kilétük. Igazság szerint a cikk alatt szeretnék
hallani tőled azokról a kreatív módszerekről, ahogy ellened használták ezeket
az érzéseket.
A bűntudat
és a szégyen olyan bonyolult érzések, amelyek rengeteg szükségtelen szenvedést
hoznak létre. Mivel majdnem teljesen ugyanúgy működnek bennünk, a szégyen és
bűntudat általában egy összetett egészet alkotnak. Azonban, míg szégyen nélkül
lehetséges bűntudatot érezni, szégyent nem érezhetünk bűntudat nélkül. A
következőképpen tudjuk megkülönböztetni őket: a bűntudat az az érzés, ami egy bűn után következik, amit észrevettünk. "Rosszat tettem." A szégyen pedig az az érzés,
amikor rosszá tesszük, helytelenítjük magunkat azért, amit felismerünk,
hogy tettünk. A szégyen másfelől egy gyászhoz, bánathoz kapcsolódó érzés.
Ebben a cikkben először feltárom és leleplezem a leggyakoribb bűntudattal és szégyennel kapcsolatos félreértéseket, mivel e két érzés alattomos módon elrabolja a boldogságunkat, szabadságunkat és lelki nyugalmunkat. Továbbá találni fogsz egyszerű stratégiákat arra is, hogy elengedd ezeket az önszabotáló érzéseket. Mivel a legtöbb tekintetben felcserélhetők, a cikk további részében a bűntudatra és szégyenre együttesen vagy "bűntudatként" vagy "bűntudat/szégyenként" fogok utalni.
Három főbb mítosz van a bűntudattal/szégyennel kapcsolatban, ami gyakran súlyosan korlátozza az életünket és nyomorulttá tesz bennünket. Az első és legnagyobb hazugság az, hogy a bűntudat meg tud védeni minket attól, hogy megbüntessenek. Valójában a bűntudat tudattalanul az, hogy "Tartozom neked" azzal, hogy megkapjam a büntetést. Így van. Amikor bűnösnek érezzük magunkat, vonzzuk a büntetést a világból, és magunknak is megteremtjük. És itt a pofon: soha nem érezzük úgy, hogy eléggé meg lettünk volna büntetve.
Érdekes
módon gyakran még akkor is bűnösnek érezzük magunkat, amikor nem csináltuk
végig az egész külső tevékenységet. Aztán vagy "megússzuk" a világ
szemében, vagy nem, de éberek maradunk arra, hogy mit tettünk vagy gondoltunk,
és nem vagyunk hajlandóak egykönnyen elereszteni magunkat a horogról. Mivel azt
hisszük, hogy a külső büntetés elkerülhetetlen, megbüntetjük magunkat azért,
hogy megelőzzük a kapott büntetést. De mivel elképzelésünk sincs arról, hogy a
mások vagy akár a saját belső vezérlésünk mit határoz meg megfelelő mértékű
büntetésnek, gyakran túlzásba visszük.
Tipp: Ha ebben a bűntudat-körben találod magad, engedd el, hogy újra akarod csinálni, vagy egyszerűen csak vedd észre, mi történik, és üdvözöld azokat az érzéseket, amelyek a viselkedést motiválják, ez majd elkezdi megtörni a mintázatot.
Most nem azt javaslom, hogy mindannyian hanyag fesztelenséggel kezdjünk el csinálni bármit, amit akarunk, az erkölcs vagy a fegyelmezett viselkedés irányelveit figyelmen kívül hagyva. Mivel azonban legtöbbünket nem állítanak meg a bűntudat-érzéseink abban, hogy megtegyünk olyasmit, amit később megbánunk, amikor hajlandóak vagyunk elengedni a bűntudatot/szégyent, az gyakran nagyon a javunkra válik. A bűntudattól/szégyentől való szabadulás azt jelenti, hogy szabadságunkban áll jobb, egészségesebb és támogatóbb választásokat hozni.
Egy másik terület, ahol a bűntudat jelentős szerepet játszik, az, hogy képtelenek vagyunk túllépni a gyerekkori bántalmazáson. Amikor a szüleink, felvigyázóink, tanáraink vagy spirituális vezetőink bántalmaztak bennünket fiatal korunkban, nehezünkre esik elfogadni, hogy ezek az emberek képesek voltak valami ennyire rosszat tenni. Fiatal korunkban a felnőtteknek (különösen az olyan befolyással bíróknak mint a szüleink) a miénkkel összehasonlítva óriási hatalmuk van a világban. Végtére is ők biztosítják számunkra az ételt és a tetőt a fejünk felett, és nekik kellene megvédeni bennünket a külvilággal szemben. Mivel még nem vagyunk képesek önállóan a túlélésre, az, hogy kiderül a gyarlóságuk, közvetlenül veszélyezteti az életben maradásunkat. Lehetséges, hogy a felnőtteket isteni rangra emeljük, vagy legalábbis Isten földi helytartójáéra. Ezért, amikor bántalmazás ér minket, az egyetlen másik résztvevőt szándékozunk hibáztatni, akit találunk: önmagunkat. Ezt az önvédelem egy torzított, képzeletbeli formájaként tesszük.
Forrás:
https://www.huffpost.com/entry/guilt-and-shame_b_3862489
Fordította:
Szecskó Emese