2019. november 26., kedd

Elválsz önmagadtól, hogy kapcsolatban legyél?

Elválsz önmagadtól, hogy kapcsolatban legyél?


Írta: Dr. Dain Heer




Én személy szerint tudom, hogyan kell egy kapcsolatot nagyon rosszul csinálni. Emiatt nagyon rá kellett néznem erre a területre, hogy lássam, mi más is lehetséges.

Néztem, szemléltem, vizsgáltam, mi teremt nagyszerű kapcsolatot, és meg kell, hogy mondjam, egyáltalán nem az, amit gondoltam.

Arra jöttem rá, hogy legtöbben elkezdünk elválni önmagunktól, hogy kapcsolatban lehessünk, és ezzel a választásunkkal még azelőtt elkezdünk véget vetni a kapcsolatunknak, mielőtt elkezdődne.

Kezdjük azzal, hogy megvizsgáljuk a kapcsolat szót. Definíció szerint két tárgy közötti távolság mértékét jelenti. Miért? Mert ahhoz, hogy két tárgy kapcsolódni tudjon egymással, el kell különülniük egymástól; máskülönben egységben lennének, és többé nem kapcsolatban vannak, mert nem különülnek el egymástól.

De sokan, amikor bármilyen kapcsolatban vagyunk, megfeledkezünk erről a partnerünk és köztünk lévő szükségszerű elkülönülésről. Ehelyett, megkísérelve, hogy egységbe kerüljünk a partnerünkkel, elkülönülünk önmagunktól, elkülönülünk azoktól a dolgoktól és emberektől, amiket és akiket élvezünk, és azért, hogy valaki másról gondoskodjunk, elválunk különböző adottságainktól és részeinktől.

Az, hogy elválunk önmagunktól egy kapcsolatban, történhet nagyon finoman, és gyakran kis áldozatokkal kezdődik, amiket meghozunk és figyelmen kívül hagyunk, mert annyira jelentéktelennek tűnnek. Például, te szeretsz kocogni. A partnered nem. Szóval ahelyett, hogy elmennél kocogni, a partnereddel töltöd az időt, hogy megmutasd neki, hogy igazán törődsz vele. "Annyira szeretlek, hogy feladnám ezt a számomra értékes dolgot, hogy veled lehessek." Ez csak az egyik módja annak, ahogy elválsz önmagadtól, hogy kapcsolatot teremts.

Mi van, ha lehetséges valami teljesen más? Mi van, ha úgy is lehetsz kapcsolatban, hogy nem kell elválnod semmilyen részedtől, vagy semmilyen módon nem kell elkülönülnöd önmagadtól vagy bárki mástól?

Íme három tipp, hogy elkezdj minden lenni, ami vagy, és közben nagyszerű kapcsolatod legyen:

1. Tedd nemdefiniálttá a kapcsolatot

A kapcsolatról való gondolataidnak, érzéseidnek, következtetéseidnek valójában mekkora része a tiéd? A kapcsolatról alkotott hitrendszered mekkora részét alapoztad arra, amit mások igaznak mondanak? A társadalmak, kultúrák, családok, és vallási intézmények mind befolyásolták a szokásos nézőpontokat a kapcsolatokról, amik közül az egyik legdominánsabb az, hogy a kapcsolat áldozatot kíván. Ha beveszed ezt a nézőpontot, akkor folyamatosan feladod magad a partnered kedvéért. Az önfeláldozás mindig odavezet, hogy neheztelsz a másik személyre, és ez eltávolít a kapcsolattól. Az, ha soha nem adod fel magad, lehetővé teszi, hogy még nagyszerűbb módon legyél hozzájárulás a kapcsolatban.

Hajlandó lennél mindent, amit eldöntöttél a kapcsolatokról, nemdefiniálttá tenni? Beleértve azt a nézőpontot is, hogy muszáj feláldoznod önmagadat, hogy bebizonyítsd, hogy gondoskodó vagy? Hogyan?

Van egy nagyon egyszerű eszköz, amire úgy utalok most, hogy "érdekes nézőpont", és amikor ezt használod minden egyes meglévő nézőpontodra, akkor képes vagy megváltoztatni a dolgokat. Így működik: amikor észreveszel egy nézőpontot a kapcsolatokról, mint például, "a kapcsolatokért keményen meg kell dolgozni" vagy "ha kapcsolatban vagy, az azt jelenti, hogy fel kell adnod magadat", próbáld ezt mondani magadnak: "Ez egy érdekes nézőpont, van egy ilyen nézőpontom."

Ez lehetővé teszi, hogy elismerd, van egy korlátozó hitrendszered; ott van, és megengedésben vagy vele. Azáltal, hogy ismételgeted ezt a mondatot, észre fogod venni, hogy egyre könnyedebben érzed magad. Ez egy módja annak, hogy átkeretezd az agyadban az átvett nézőpontot, és egyszerűen csak "érdekessé" tedd, ahelyett, hogy jelentőségteljes lenne. Amikor ezt az eszközt használod, az történik, hogy a nézőpontjaid egyszerűen csak érdekessé válnak ahelyett, hogy valódiak és igaziak lennének. És amikor érdekesek, könnyebb elengedni őket.

2. Tedd azt, amit szeretsz

A világ arra kér, hogy megmutasd magad, mindennel együtt, ami vagy -  minden szépséggel, ragyogással és nagyszerűséggel, ami vagy. Amikor darabokat vágsz le magadból, hogy beilleszkedj egy kapcsolatba, akkor mindenkit megfosztasz attól a csodálatos ajándéktól, ami te vagy.

Milyen lenne a kapcsolatod, ha belevinnél mindent, ami vagy? Amikor azt választjuk, hogy olyan dolgokat csinálunk, amik mókásak nekünk, amikor azt választjuk, hogy kapcsolódunk azokhoz az emberekhez, akik értékesek számunkra, amikor azt választjuk, ami nekünk működik, a kapcsolatunk növekedhet folyamatosan, és megnyílhat valami csodálatosabbra. Amikor abbahagyjuk, hogy önmagunkért választunk, amikor abbahagyjuk csinálni azokat a dolgokat, amiket élvezünk, amikor eltaszítjuk azokat az embereket, akik táplálóak számunkra és törődnek velünk, a kapcsolatunk automata pilótára kapcsol, és az élet és élés kalandja eltűnik.

Ha akarod a kalandot, ha akarod az örömöt, ha akarod a játékosságot és a mókát, továbbra is válassz önmagadért. És a tisztánlátás kedvéért, az, hogy önmagadért választasz, nem azt jelenti, hogy a partnered ellen választasz. Azt jelenti, hogy olyan kapcsolatban vagy, ahol a partnered támogat abban, hogy az igazi és a legjobb önmagad legyél (és ahol te is támogatod a társadat abban, hogy az igazi és a legjobb önmaga legyen).

Kezdheted azzal, hogy napi egy órán át valami olyasmivel foglalkozol, amit szeretsz. Menj el sétálni. Olvass könyvet. Fess. Válaszd, amit szeretsz.

3. Kezdj el Hálanaplót vezetni

Amit elismerünk, növekedni kezd. Amikor azokra a dolgokra kezdesz figyelni, amikért hálás vagy, még több dolog jelenik meg, amiért hálás lehetsz, ezért kezdd el gyakorolni, hogy hálás vagy.  A hála az egyik legnagyszerűbb módja annak, hogy birtokolj mindent, ami vagy, és mindenként létezz, ami vagy. Amikor hálás vagy önmagadnak, akkor nem ítélkezel magadon. Nem keresel valaki mást, hogy jól érezd magad.

Mindennap írj le két-három dolgot, amiért hálás vagy magadnak. Ez először kicsit nehézkes lehet, mivel ítélkezni magadon sokkal könnyebb, mint az, hogy hálás legyél magadnak. Akkor is csináld. Ha úgy kell, kezdd valami kicsivel, és csak folytasd tovább. Ajándék és hozzájárulás vagy a bolygónak. Itt az ideje, hogy elismerd.

Az összes kapcsolatodnak te vagy a legfontosabb alkotóeleme. Amikor eltávolítod magad az egyenletből azáltal, hogy feladod magadat, a kapcsolat nem képes működni. Amikor törődsz magaddal, többet tudsz adni másoknak is. Amikor nem törődsz magaddal, akkor kevesebbet tudsz adni, gyakran megbántva érzed magad. Az, hogy törődsz önmagaddal, nem azt jelenti, hogy a társad ellen választasz vagy harcolsz vele. Azt jelenti, hogy bevonod magadat is és őt is.

Amikor azt választod, minden vagy és mindenként létezel, ami vagy, akkor valójában még jobban gondoskodsz másokról, és a kapcsolatod is nagyszerűbb lesz.




Forrás:
https://www.mindbodygreen.com/articles/why-you-shouldnt-have-to-sacrifice-yourself-for-relationship?fbclid=IwAR0xofQS0Z5fbZv92Gxo3Lvx8xcdDR7GonyyY1Zg40UhIeFy6omZqNEVEXQ

Fordította: Szecskó Emese